Köztestületi tag

1987 és 1993 között az ELTE Latin Nyelvi és Irodalmi Tanszékének volt a vezetője, jelenleg az egyetem professor emeritusa. 1990-ben az MTA levelező, 1993-ban pedig rendes tagjává választották. 1990-ben az MTA Nyelv- és Irodalomtudományi Osztályának elnökhelyettese lett, majd 1996–1999 között elnöke volt. 1993–2003 között az Acta Antiqua Academiae Scientiarum Hungaricae című tudományos szakfolyóirat főszerkesztője.

Tagja a római Academia Latinitati Fovendae-nak, az Academia Europaeának, valamint levelező tagja az Osztrák Tudományos Akadémiának.

A görög epikus énekmondókkal kapcsolatban azok működésének és társadalmi elhelyezkedésének első rendszeres összehasonlító vizsgálatait végezte el. Az epikus szöveghagyományban és retorikában a szóbeliségből az írásbeliségbe történő áttérés jeleit és alapját vizsgálta.

Ezenkívül kiadta Arany János kéziratban és töredékesen megmaradt Szophoklész-fordításait. Ezzel kapcsolatban kimutatta, hogy az addigi felfogással ellentétben azokat nem német nyelvből, hanem ógörögből fordította. Jelentős tankönyvírói munkássága is, több ókori témájú egyetemi és középiskolai tankönyv szerzője vagy társszerzője.

„Érettségi előtt mindenki megkérdezte, hogy mi leszek. Mondtam: latin−ógörög szakos tanár. Nem volt sokkal fantasztikusabb ötlet ez akkor, mint ma. […]

Az ókori görög vagy latin irodalom nem különb érték, mint a francia, német vagy bármely más irodalom, csak más. Van, aki az angol irodalomra teszi föl az életét, hogy azt megismerhesse. Mit akar Shakespeare? Van, aki legyint csak: olyan régen élt, nem érdekel engem… Ki ebbe, ki abba a nőbe szerelmes. Én ebbe, de attól még a másik is lehet csinos nő. […] Az a kérdés, hogy a gondviselésszerűséget elfogadja valaki, vagy nem. Inkább azt mondja, hogy ez csak puszta véletlen. Én azt hiszem, hogy van gondviselésszerű véletlen. […]

Az Odüsszeiában van egy hely, az elején mindjárt, amikor egy Phémiosz nevű énekmondó a kérők előtt énekel arról, hogyan érkeztek haza a Trója alatt küzdő homéroszi hősök. Odüsszeusz még nem érkezett haza. Megjelenik Pénelopé és azt mondja: Phémiosz, valami másról énekelj, ne erről. Sok más thelktériont ismersz. Ez a szó a görög thelgein igéből származik, ami azt jelenti: megbabonázni, varázsolni, megbűvölni. A thelktérion azt jelenti: bűvszer, varázsszer. Elsőéves koromban ez fogott meg: varázs és ének, varázsének, az ének varázsa. […]

(Homérosszal is Jézushoz. Ritoók Zsigmond ókorkutatóval beszélget Simon Erika. Kairosz Kiadó, 2011. 11., 36., 43.)